• V4 ORSZÁGOK NEMZETI FEGYVERZET IGAZGATÓINAK LÁTOGATÁSA

Dr. Borbíró Zoltán, a HM Védelemgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkár, Nemzeti Fegyverzeti Igazgató meghívására hazánkba érkeztek a Visegrádi országok Nemzeti Fegyverzeti Igazgatói (NADs).
Látogatásuk fő célja az országok közötti hadfelszerelési fejlesztések együttműködési lehetőségeinek megtárgyalása, mely megbeszéléseken a HM felügyelete alatt működő hadiipari Zrt.-k is részt vettek.
Az első hivatalos ülésnapon bilaterális megbeszélések keretében ugyancsak lehetőség nyílt az egyes résztvevők közötti kapcsolatok elmélyítésére, az aktuális kérdések részletesebb kétoldalú megvitatására is.
A találkozó második napján a delegációk látogatást tettek a HM EI Zrt., valamint a HM Currus Zrt. telephelyén, ahol közvetlenül ismerkedhettek meg az előző napi előadásokban bemutatott képességekkel, a legaktuálisabb fejlesztésekkel. A HM EI Zrt. telephelyén részletes tájékoztatót kaptak a cég által kifejlesztett kettős felhasználású Telepíthető Gyorsdiagnosztikai Laboratóriumról (TGYDGL), amit személyesen is megtekinthettek. A HM Currus Zrt. gödöllői telephelyén betekinthettek a hadiipari üzem életébe, valamint a cég fő profilját jelentő jármű és harcjárműtechnikai eszközök javítási, felújítási tevékenységébe, illetve közvetlenül megismerkedhettek a cég saját fejlesztésű pilóta nélküli UAV repülőgépeinek legújabb változataival, azok vezetési-irányítási eszközeivel, rendszereivel, valamint a többcélú autóbusz, illetve tehergépkocsi fejlesztésekkel.
A két napos rendezvény zárásaként Dr. Borbíró Zoltán eredményesnek értékelte a találkozót, reményeit fejezte ki, hogy az eltelt két nap munkája kibővítheti a már meglévő jó kapcsolatokat, a részletes és gyakorlati bemutatkozás újabb piaci lehetőségeket teremthet a hazai hadiipar számára, illetve újabb távlatok nyílhatnak a két- és többoldalú együttműködésben is.